
Szakterületek
- energia
- adatvédelem és adatkezelés
- ingatlanjog – beruházások joga
Az ELTE Állam-, és Jogtudományi Karán szereztem meg jogi diplomámat 1991-ben summa cum laude minősítéssel.
Első munkahelyem a Budapesti II.-III. Kerületi Bíróság volt, ahol fogalmazóként dolgoztam, ügyvédi szakvizsgát csak jóval később, 1997-ben tettem, azóta vagyok tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának.
Szakmai utamon eleinte szinte kizárólag társasházi, lakásszövetkezeti és ingatlanjogi ügyekkel találkoztam, majd később állandó ügyfeleimet már a budapesti és pest megyei vagyonkezelő társaságok, önkormányzatok jelentették, így lényegében specializálódtam ezen a területen, az ELTE-JTI Ingatlanforgalmi szakjogász szakán ekkor folytattam kiegészítő tanulmányokat.
Később foglalkoztam egy rövidebb ideig média-, és szerzői joggal is, a Magyar Televízió Kuratóriumának jogi tanácsadójaként és a Magyar Rádió Kuratóriumának választott tagjaként, de a leghosszabb időszakot 2009 előtt mégis az építőiparban töltöttem el jogászként, a beruházások, társasház-alapítások, lakásbérlet területén.
2009 óta állandó megbízásom révén az energetikai, közelebbről a földgáz-elosztási iparágban dolgozom, itt szenior jogi tanácsadóként felelős vagyok a szabályozási, hatósági ügyek, üzletszabályzat, szerződésminták, ingatlanjogi és különböző igényérvényesítési-kártérítési ügyek viteléért, megbízóm beszerzési és üzemeltetési tevékenységének jogi feladatait én látom el, és 2012. óta belső adatvédelmi felelősként az adatkezelés, incidenskezelés és adatvédelem területein is én nyújtok jogi támogatást magyar és angol nyelven.
Rendszeresen részt veszek jogszabálymódosítással-véleményezéssel kapcsolatos egyeztetéseken a földgázelosztó társaságok közös Jogi Bizottságának tagjaként, és számos átfogó iparági projektben is közreműködöm.
Az elmúlt 20 évben több, mint 800 peres ügyben láttam el jogi képviseletet, pernyertességem 95% volt ez idő alatt, közel 1000 peren kívüli illetve tulajdonjogot vagy egyéb jogosultságot alapító megállapodás megkötésében működtem közre, 2015-ben pedig lebonyolítottam egy összesen 32.000 ingatlant érintő szolgalmi jogi eljárást.
Szakmai elvárásaim magammal szemben mindig is magasak voltak, ezért rövidebb-hosszabb szünetekkel igyekeztem magamat tovább képezni azon területeken, amelyek éppen megbízásaimat jelentették, így végeztem el a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem vállalatgazdálkodási szakjogász szakát is.
Ugyanakkor természetesen a mai kor szellemének az felel meg leginkább, ha ügyvédként is legfeljebb 2-3 területre összpontosítunk, így fontosak a szoros szakmai kapcsolatok olyan kollégákkal, akik más kérdésekben jártasak.
Mindemellett folyamatosan frissítem tudásomat, hiszen a jogszabályváltozásokkal folyamatosan „együtt kell élnünk”, és e változó jogi környezetben az ügyfeleknek még inkább szükségük van naprakész ügyvédi közreműködésre.
Az elmúlt néhány évben sikerült bekapcsolódnom a Budapesti Ügyvédi Kamara oktatási életébe ügyvédjelöltek és ügyvédek képzése által, ami számomra újfajta kihívást jelent, de szívesen tartok szakmai előadásokat, képzéseket cégek, szervezetek számára is.
Munkám során fontosnak tartom az ügyfeleimmel történő személyes kapcsolattartást abban az esetben is, ha céges megbízásról van szó, és szeretem azokat a feladatokat, amikor több szakma képviselőivel együtt dolgozhatok.
A folyamatos kapcsolattartás teszi lehetővé azt, hogy a problémát ne utólag kezeljük, hanem igyekezzünk közösen megelőzni azt, és ezt ügyvédként kizárólag akkor tudom vállalni, ha tisztában vagyok ügyfelem céljaival, terveivel, az elképzelt megvalósításokkal.
Elvárásom saját magammal szemben az, hogy elsősorban gyors és szakszerű, nem utolsó sorban pedig mindig testreszabott és kreatív választ adjak egy felmerülő jogi kérdésre, talán ennek is köszönhetem a peres eljárásokban elért eredményeimet. Igyekszem mindig minden részletét megismerni az ügynek, mellyel felkeresnek, akár olyan aspektusokat is, amelyeket a megbízók esetleg nem is tartanak fontosnak, mert sokszor ezekben rejlik a megoldás.
Éppen ezért ügyfeleimtől is azt várom, hogy őszintén tárják fel az üggyel kapcsolatos információkat előttem, hiszen kapcsolatunk bizalmi jellegű: ha nem tudok mindent, ami befolyásolhatja az eredményt, akkor nem is tudok azért felelősséget vállalni.
20 év szakmai tapasztalatával tehát nap, mint nap azon dolgozom, hogy megbízható, naprakész és magas színvonalú jogi szolgáltatást nyújtsak ügyfeleimnek, akik között remélhetőleg a közeljövőben Önt is üdvözölhetem majd.
Szakterületeim
- energiajog, megújuló energiák
- szabályozás, kodifikációs munka
- beszerzés/közbeszerzés
- ingatlanok/beruházások
- közigazgatási jog/hatósági eljárások
- adatvédelmi jog, integritási tanácsadás
- általános polgári jog, kártérítési ügyek
- környezetvédelmi jog.
Szakmai tevékenység
Budapesti Ügyvédi Kamara ügyvédjelölti képzés
Közéleti tevékenység
Women in Energy alapító tag